szusszanat

Először kiszáradt, aztán kirohadt, aztánt tetves lett a rózsa, amit tőled kaptam.
Még hogy a szimbólumoknak nincs erejük... halálos erejük van.

egyelőre NEM TÚL POETIKUSAN csak ennyit:
Karamazov testvérek...

Karamazov testvérek...

Karamazov testvérek....


             A   KÖNYV!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

.

                        1.

összekoccan a fogam a doboz alján,
a doboz alján, amit én építettem,
hogy elbújhassak előled.
ritmikusan ringatózom, mint
Kharón ladikja a két part között,
de mindez csak egy helyben topogás,
a hullámok nem valódiak, s
te sem vagy igazi
és talán a doboz is eltűnik egyszer.
a mögötte lévőkre gondolni sem szabad.

                        2.
macskadorombolás -
vagy csak egy repülő zúgott el
rajtakaptak, hogy verset írok
kissé hangosabban
hogy kimondom a belső takargatni valót
drága emlékeim szárított rózsák, büdösödő képeslapok, forradások a karomon
pedig azt hittem, csak álmodtalak
és hogy verset is csak azért írok
hogy te megszülethess és
hogy másokkal is kimondassam a neved
két kicsi szótagját...



                   A.  Y.  07.05.8-12.

Találkoztam valakivel, akinek hivatása van. Igazi tanári hivatása. Túl van a kezdeti nehézségeken, megtanulta elfogadni önmagát és még azt is érzi: hasznos és jó, amit tesz.
A szülők és a gyerekek is szeretik. Bizonyára sok kudarc és nehézség vezette ide, de most sugárzik belőle a magabiztosság és az erő.
Én fénytelen kis szürke pontnak érzem magam, nem szeretem igazán, amit csinálok. Szégyellem, hogy sokszor képtelen vagyok rendet tartani, hogy csak olcsó fenyegetésekkel tudok csöndet csinálni, hogy néha már rekedt vagyok a sok ordítástól, s bizony már a kezem is felemeltem egyszer-kétszer, ha nem is ütöttem még.
Mélységesen szégyellem magam, mert önuralmam véges, mert könnyen játszanak azzal, hogy feldühítenek, mert az "individuális hozzáállás" nagy törvényét képtelen vagyok 45 percbe sűríteni, akár 11, akár 25 gyerekről van is szó. Szégyellem a tapasztalatlanságomat is, bár erről már végképp nem tehetek.
És szégyellem, hogy a tanítási nap elején képtelen vagyok összeszedni magam, bármennyit aludtam is, majd össze esem a fáradtságtól és majd el alszom a fél hatos kelés miatt és főleg szégyellem, hogy már csak panaszkodni és sztereotipizálni tudok, holott mások ezerszer rémesebb körülmények között élnek, én meg nem találok erőt és időt arra, hogy minden gyerekben meglássam az Isten-teremtményt, az egyedi és megismételhetetlen csodát.
Azt hiszem, minden idealistának meg kell halnia egyszer, csak az a kérdés, halott marad-e, vagy minden reggel újra feltámad önbecsülése romjai közül...

Nap fiát ha csábítottam,
hozzám vissza-visszatért,
mint a fagyok márciusban,
mint a koldus kenyérért.

Két kezembe vettem arcát,
elringattam szeliden,
hívta a Nap - én öleltem,
tépelődött: mi legyen?

És egy reggel arra ébredt
tiszta szívvel, bátoran:
elhagyja a Nap országát -
"Hozzád húz szívem s agyam..."

És én hagytam, hogy becézzen,
s míg a nap éjjelre vált,
szép arany haját lenyestem,
s megátkoztam Nap királyt.

"Önszántadból ha nem adtad,
kölcsönbe nem kell nekem!"
S otthagytam a szép királyfit -
mását bárhol meglelem!

És azóta úgy bolyongok
ezerszemű réteken,
mint az elveszett bolondok,
s mire vágyom, nem lelem.

             A.Y. 07.04.22.

Ma van Attila születésnapja. Kedves-bús testvér a szomorúságban, vidám cimbora a tivornyákban, lélek és lelkiismeret a keresésben. Gazdag szegénység. Vonatfütty és békaszem. Ringató ritmus és szóáradat...

szeretlek, szeretlek, mint a lágy kenyeret,
sóhajtok éretted egy nap százezeret, egy nap százezeret.
de nem sóhajtanék, ha nem szeretnélek,
de mert úgy szeretlek, majd meg halok érted, majd meg halok érted.
mi vagyunk a rózsák, mi szeretjük egymást,
szép piros hajnalba megöleljük egymást, megöleljük egymást...

Felkelek Isten hatalmával, ami kormányoz engem,

Isten erejével, ami megtart engem,

Isten bölcsességével, ami utat mutat nekem,

Isten szemével, ami előre tekint nekem,

Isten fülével, ami meghall engem,

Isten szájával, ami szól értem,

Isten kezével, ami megvéd engem,

Isten útján, ami óv engem,

Isten seregével, ami megszabadít az ördögi csapdákból, a gonosz csábításoktól, a természet gyarlóságaitól, mindentől, ami káromra van...

Krisztus velem, Krisztus előttem, Krisztus mögöttem,

Krisztus bennem, Krisztus alattam, Krisztus fölöttem,

Krisztus fektemben, Krisztus ültömben, Krisztus felkeltemben,

Krisztus a szívében mindazoknak, kik rám gondolnak,

Krisztus nyelvében mindazoknak, kik hozzám szólnak,

Krisztus a szemében mindazoknak, kik engem látnak,

Krisztus a fülében mindazoknak, kik engem hallanak.

Megváltásod, Uram, legyen mindig velünk!

                                      Szt. Patrik, Irország, V. század

 

A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,

nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed

haragra, nem rójja fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem fogy.

                               Pál levele a Korintusbeliekhez, 13, 4-8

 

kopp-kopp,  

itt vagyok!

beléd bújtam -

maradok.

leszek neked bélés,

fejed alá párna-

két karodba erő,

lelkednek palástja.

 

kipp-kopp, 

itt vagyok!

beléd bújtam,

harapok.

leszek benned égés,

gyomrod pokol-bugyra,

hátadban a fájás,

tenyered hólyagja.

 

hipp-hopp,

elmegyek.

nem kellek már-

űr leszek.

lyukas garas szeretet

földön meghempergetett.

 

                          (A.Y. 007.03.15.)

 

Már csak a porcelán törékeny és a hajnal,

Mint mikor a sejtés áttetszik az éjszakán. 

Magányos a bögre füle az ujjad nélkül.

A reggeli utcák esővel teltek s üresek,

kezem nem emlékeztet semmire

az életemből. Szerelmem,

hány fejben szeretnek ma téged?

 

Milyen bátortatlan ez a halvány ég,

milyen zavarosak ezek a kötelező szerelmek,

milyen valósak ezek a napok és hogy különböznek

a csöndes vízre írt álomtól...

 

                                  /Michal Habaj, részlet/

 

 

Szájára tsókot adni,

Aztán belé karolni,

Ő véle kertbe futni,

Virág ágyásra vonni,

Hamar melléje dőlni,

Madár-zaj Edenében,

Magnolia rejtekében.

Tenném, de nem merem még.

Kissé ő tűle félek,

Talám mortzoska lenne,

Nagyon félek magamtúl,

Talám heveske lennék.

                             Pátzinban, 1812, Julius

nyíló rózsák között

kutyatej az álmom

 

                        007.03.11.

 

Szokásos iskolanap. Már a hatodik órát húzzuk az ötödikesekkel. Zene. Rettenetesen utálják, mennének már haza, mit nyúzom én őket Kodállyal, hallgatnánk inkább rendes rockot vagy rapet...

Mély levegő, hajam is kibomlik a nagy erőlködésben, hosszú szoknyám haragosan suhog fel-alá. Felemelem a kezem, egyezményes jel, csendet intek. Erre az egyik előttem ülő kislány rámbámul a nagy barna szemeivel és őszinte csodálkozással felkiált:

-A tanító néni olyan, mint egy angyal...

Hát lehet itt tanítani? :)

 

nincs szerelem, csak a bentről

ösztönösen kitörő vágy:

több vagyok én a világban,

testem nem kicsi börtön.

én vagyok az, aki falja

önmaga száját a csókban,

s én ölelem magamat meg,

mindegy, bárki szorítson.

                         007.01.02.

Könyvet is olvastam róla. Unalmas, regényes életrajzot, mely ismerni vélte egy zseni gondolatait. A képeit vadásztam már évek óta, ott van a falamon az ágya az ágyam mellett, a virágai a virágaim mellett, szobája a szobámban, s ha sokáig nézem, néha hallani vélem facipői koppanását a gyalulatlan deszkapadlón.

Vincentnek hívom csak, így, bizalmasan, ahogy József Attilát is csak Attilának, mióta rájöttem: jogom van magamévá tenni őket, hiszen „odabent” rokonok vagyunk.

De nem vittem túlzásba a rajongást, nehogy hamar kiégjek, mindig hagytam, hogy szép, lassú tűzön fortyogjon bennem a csodálat és kíváncsiság.

És most tessék: belépők a kiállítására. Bépébe, a szmog és szédülés, a haldoklás és születés, a barátok és ellenségek városába. Még épp elérhető. Még épp megfizethető Kunst. Art. Ahogy tetszik.

Belépünk a tárlatra. Félhomály, barna alaptónus, moraj. És emberszag, emberhang, iszonyatos embertömeg. Lassan megindulunk a folyosón, besaccolva a kiállított képek sorrendjét.

Nec arte, nec marte, a képek előtt bevehetetlen emberfalak. Könyökök az oldalamban, idegen testek a hátam mögött, a vállamhoz préselődnek, a karomhoz kapnak, beszélnek hozzám, azt hiszik, valaki más vagyok. Mobilok és kacagás, és végtelen hullámzás.

Szinte alig figyelek már a képekre. Szent áhítatomból újra és újra kizökkentenek, akarom mondani ironizálják az én nagy belefeledkezésemet  a sárga, barna, kék és zöld, pipacspiros kavalkádba. Csak hogy sose feledhessem: nem egyedül vagyok ezen a bolygón, és még véletlenül sem körülöttem forog a világ.

Előszedem mobil-órám, s rögtön ott terem egy lelkes teremőr: itt nem szabad mobilozni, kisasszony, mondja megrovón. Talán a farmerem vagy a bakancsom tett feltűnővé ebben az egyébként aktívan mobilozó szoknyás-magassarkús emermasszában, nem tudom. Vagy csak megérezte – mint gepárd a bozótban a vérszagot -, hogy engem majd sikerülni fog megaláznia, s végre bosszút állhat a tömegen,  ezen a kultúrálatlan vagy inkább tömegkultúra-faló csürhén, amit csak óriásplakátok és misztikus zsenielméletek tundak becsalogatni a szentélybe…

Hánynom kell a megaláztatástól –nekem minden a gyomromra megy – , vagy inkább bőgnöm, dehát azt talán mégsem kéne, inkább bosszankodni kezdek ezen a csürhén (íme a jól sikerült gondolatátvitel, a teremőr elérte célját, szaporodhatott). Fennhangon megjegyzést teszek a sarokban, nem messze tőlem ücsörgő, mobiljába hangosan anekdotázó férfire, látványosan befogva a fülem. Nem zavarhat most már semmi a tökéletes műélvezetben.

 Barátnőm csodálkozó pillantására fordulok csak meg: a férfi nem telefonál, csak a földön ülve könyököl, magyaráz valamit az előtte kuporgó négy-ötéves forma kisfiúnak. Elönt a szégyen. Szédelegve lépek tovább. 

Van Gogh-ból nem a jól ismert „már ezt is láttuk”-pipa marad meg bennem, hanem egy kisfiú ártatlan, védtelen arca, egy kis Krisztus vádló-szerető tekintete.

Vincent pontosan ezt akarta megfesteni. Kétezerhétben, a nagy, dühöngő posztmodernben újra sikerült…

lássuk, mire vagyunk képesek... :)