Már csak a porcelán törékeny és a hajnal,
Mint mikor a sejtés áttetszik az éjszakán.
Magányos a bögre füle az ujjad nélkül.
A reggeli utcák esővel teltek s üresek,
kezem nem emlékeztet semmire
az életemből. Szerelmem,
hány fejben szeretnek ma téged?
Milyen bátortatlan ez a halvány ég,
milyen zavarosak ezek a kötelező szerelmek,
milyen valósak ezek a napok és hogy különböznek
a csöndes vízre írt álomtól...
/Michal Habaj, részlet/
