Használati utasítás: olvasd úgy, hogy közben ezt hallgatod:

https://www.youtube.com/watch?v=eBgOHp6vlqM&feature=related

Hajnali háromnegyed hat. Biztos, hogy mindent bepakoltam??? (Na ja, már megszoktam, hogy mindig otthon marad valami. A kották legalább megvannak, akkor nagy gond nem lehet.)

Három didergő, kabátos alak az Eötvös utcán. Aztán felbukkan a felmentősereg: a hétüléses, tűzpiros VW Sharan. És irány Nyugat... Célállomás: Wittenberg. Ide hívták meg ugyanis a Lux Aeterna kamarakórust, hogy együtt énekeljünk a helyi kórusokkal a reformáció napján.

Nem tudom, mitől zötyögött odafelé jobban a járgány. A nevetésünktől, vagy a csúcsminőségű cseh autópályától...:) 

Délután megálltunk Drezdában. Merthogy a Zwingert nem lehet kihagyni. Meglepően olcsó parkolási lehetőség, egészen közel. Kitántorgunk a csipős hidegbe. Valahogy akárhányszor erre járok, mindig hideg van. A képtárról lemondok. Pedig az kihagyhatatlan. Helyette bejárjuk a parkot. És fényképezünk és csodálkozunk és nézzük a kávéházak kinti asztalait, ahol pokróccal és melegítőkkel várják a lieber Gastot (kérdem én, kis városunkban vajon hol láttunk ilyesmit mostanában??).  Konflisok, középkori ruhák, élőszobrok mindenütt. Aztán hajrá, fel az útra, társaim, siessünk, mert elkésünk a végén...

A kívánt időben, pici kanyargás után megérkezünk Wittenbergbe, a reformáció városába. Kissé lepukkant benzinkút az első állomás. Evés, ivás, pisilés (EXTRÉM FONTOS!!!!). HOgy miért nem a vendéglátóinknál? Ja, mert hogy ők  amint meglátnak minket, 800 km-ről érkezett kissé hullaszínű, kómás vándorokat, már terelnek is fel a templom karzatára, mondván: 

Die Probe beginnt!!!!

A Probe alatt kiderül, hogy milyen bátor nemzet a német: képes olyan darabokat előadni a reformáció városában a reformáció ünnepén, amit a gyülekezeti kórus tagjai nem igazán bírnak megtanulni, tisztelet a kivételnek. Jegyzem meg, mi sem túlzottan. Evvan... Szegény Mendelssohn...

Este újabb sokk: nem együtt, némi söröcskét szürcsölve töltjük az éjjelt, ugyanis családoknál alszunk. Nem hoztunk ajándékot. Minek is, mikor azt mondták, együtt alszunk valami házban... hmm...

Kedves néniknél szállunk meg ketten jányok, sajos a város legszélén. Nemhogy kocsma, még bolt sincs errefelé. De jóízűen bekanalazok este fél 11 felé egy tányér rizslevest, amiről kiderül, hogy egyébként színtiszta paradicsomleves (az egyetlen, amitől ovi óta hánynom kell, így a német konyha megszerzi első plusszpontját a főzőligában).Néni szerint menjünk nyugodtan aludni, ő majd kelt hatkor (sic!), merthogy hét húszkor neki a templomban kell lennie angol istentiszteletre. Hmmm. Most mondjam, vagy mutassam???

A reggel nem vidám. A madárcsicsergéses idill most is kimarad. Ilyen korán még nincsenek, ilyen hidegben meg már nincsenek madarak... A reggeli azonban mindenért kárpótol.

Aztán irány a város. Pontosan 7:20. Abszolválunk egy angol istentiszteletet tellegő lelkész bácsival. Utána ujjfújogatás, többiek keresése, és éneklünk is rögtön egyet a délelőtti IT-n. Ettől kezdve elszabadul a pokol, belevetjük magunkat a wittenbergi vásárba.

Reformáció ide vagy oda, a város teli kufárokkal. Legjobb a Luther-shop. Van minden: Luther-sör,  Luther-csoki, Luther-zokni... nem sorolnám. Meg kis hermelinek is kalitkában, tányérsapkás német középkor-szökevények, túlméretezett kolbik mini kenyérben, ungarische Langosch (!!!!), mutatványosok, énekesek, zenészek.

Az egyik sarkon egy héttagú banda nyekereg, mindenféle akapella dolgot, hol magyarul, hol németül, hol máshogy. Na jó, kiálltunk utcazenélni. ELőrször is, mert jó. MÁsodszor is, mert keresetnek sem rossz. De ez csak közben derült ki. Megjegyzem, az egész kirándulás fénypontja volt az a kb. 40 perc ének a fagyban. De tényleg. Mert közel jöttek az emberek. És érezted, hogy eszköz vagy. És adsz valamit.

Ötkor koncert- most már igazi. Beéneklésre nincs megbeszélt hely, marad hát a restaurátor terme, kis gipszfigurákkal, legalább ezt is láttuk.  Koncertet túléljük. Csak háromszor másszuk meg föl-le a karzatot meg szegény hallgatóság lábát... 

Rohanás a beszélgetésre. Kerekasztal a reformáció politikai hatásairól. (Te jó ég, olyanokat kérdeztek, hogy néha fogalmam sem volt, miket válaszoljak. Trianont azért elmagyaráztuk. Megint.). És kaptunk vacsit. Nem utsó szempont. 

Este Luther-ház látogatás, Cranach-festményekkel. Szinkronban fordítom az igazgatót. Néznek picit. Jólesik. :)

Utána végre kocsma. Van fél óra a megbeszélt időig. Természetesen Luther-Biert rendelek. Korsót. Természetesen. Egész nap alig ittam, úgyhogy kb. öt percig tartom életben. Aztán lecsúszik. Könnyű, finom ital. Igazi csemege. A trombitás fickó kicsit meghökkenve néz. Evvan...

 A néni végül maga jön értünk, nagyon rendes vendéglátó. Szeressük.... bár még jó lenne megismerkedni egy-két újonnan érkezett fura figurával. Hümm.

Másnap búcsú, csak 15 perces késés (a néninek nem merjük elmondani, hogy ez nálunk normális). Irány Brandenburg an der Havel. Román kori templom. És jó itt. Ezeréves keresztelőmedence. Mintha pogány oltár lenne. Rajta JÉzus, az oroszlán (mint egy képregény-cica)...Szívesen kölcsönvenném. A lelkész úr köszöntése után rettenetesen megtisztelve érezzük magunkat, hogy énekelhetünk itt, ahol még csak énekelni sem kell igazán, mert annyira tökéletes az akusztika. (uff, mosoly néha repedezik a szám széle körül).

Ebéd igazán bőséges: egy tányér zöldséges(!) leves rádcuppanó kagylótésztával és/vagy egy tányér ungarische Gulaschsuppe (paradicsomos leves gomba- és húscafatokkal.hüppp)

Odakint mókust látok egy fán, életemben először felordítok örömömben, a mókusnak maradandó halláskárosulást és emberundort okozva. Persze a fotó már nem jön össze.

Irány Jeserig. Megérkezéskor már mindenkinek pisilnie kell (leves, leves). Fogadók sehol, templom tárva, a hely kb. 30 házból áll, de jó német lelkek teljesen eltűntek, mindenki emészti a kiadós (???) ebédet. Telefonra nagynehezen beengednek a gyülterembe. Nem gond, csinálunk pikniket.

A koncert mindenért kárpótol. Látszik a lehelletünk, de a kicsi  és meghitt templomkában ez sem érdekel. Szemben sok kedves arc és egy rakat kisgyerek. És szeretem látni a szemükben a megszülető csodát. Nehéz úgy énekelni, hogy nem értenek. Az arc a fontos.  Remélem, hogy valami átjutott azért. AZ egyik padban ott ül Ady Endre. Fekete kalapban, mélyen, sötéten árkolt szemmel, félrehajtott fejjel. MInt az egyik utolsó képén. Kizökkent az idő????....

Hazafelé benzinkúttól benzinkútig, heroikus sofőri erőfeszítések, szomorú búcsúk Brünben, Kulcsodon, Komáromban, Marcelházán, Piliscsabán, Budapesten... hiába, sokfelől vagyunk. És rengeteg hála, hogy ezt megélhettük. Vagy ahogy már Bach mester is megírta: S.D.G.