szusszanat

élhetetlen túlélő vagyok. macskák vezetnek haza, idegenek szólnak, hogy ne drogozzam túl magam és bácsik mesélik el a fél életüket hazafelé egy buszon. evickélek hivatalból hivatalba, karból karba, jobbról balra taposom ki a füvet magam alatt. minek is? nem tudom. kellene valami, ami hajt. előbbre. valami, ami félelmet eszik és kicsit felemel. nem akarok máshol élni, de szükséges máshol élnem, mert betegít a hely, ahol eddig voltam. sok kicsi búcsú van most. és nagy bizonytalanság. talán némi reményszerűség. himbálózom itt a dunán, reggeli rosszullétekből szülöm a verseket és eladom a lelkem egy cégnek, ahol ki tudja, melyik fiókba akarják majd bezárni. elindultalak megkeresni, te, aki hol vagy. és itthagylak magam mögött téged, aki (lenni) szerettél volna.