szusszanat

nem akarom. ellökném, megaláznám, bámul rám a kölyökkutya szemével. nekem ez nem kell. nem kellenek a suta érintések, a talánok, a majdnemek. nem kellenek az álszent fogadkozások, a félmeztelen igazságok. repülni akarok. dérré lenni és vízzé és elindulni bele a napba. nekem ne okozzon egy ilyen lelkiismeret-furdalást. minden féloldalas ismeretség azt okoz. minden percem kiszámított önuralom, minden kibomló dekoltázs csapda és félreérthető kedvesség. minden jó szavam hazugsággá válik, mert nem elég. neki ez sosem lesz elég. én meg nem tudok mást adni. a lábam lógálom a sinek felett. kifacsart szívek levéből iszom esténként. néha a sajátoméval keverem. nekem nem kell a másé, unom, unom, unom ezeket a játékokat. nekem senki másé nem. én szívtelenül megölöm, ha a másé. én nem nem nem akarom ezt így, pedig nyomnának bele, mint kölyökegeret a vizesvödörbe. ennek ez is jó lesz, ennek a maga hibája, hogy így van, ahogy van, egyedül, hát milyen istentelen dolog ez, ennek túl sok a nyavajája, túl válogatós, túl túl túl az üveghegyen a fűben hever az értelem utolsó szikrája. elmehetnétek megkeresni.