Szerette a lusta, nyújtózós másnapokat. "Tudod,  mikor arra ébredsz, hogy megint volt egy jó estéd és egy még jobb hajnalod. Mikor nem akarsz felkelni az ágyból, mert még mindig az emlékeiden ringatózol, amikor a tér kicsit meggörbül és kedvesen ráhajlik a takaródra..." - magyarázta.

"Ja."

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni az összes felesleges napból, a nem élettel élt napokból, a bebetonozott létezgetésekből..." - sóhajtott.

"Ühüm. Kicsit közhelyes vagy, nem gondolod?"

"Nem, csak boldog. Vagy inkább kevésbé boldogtalan. Persze mindennek a hamburger az oka. Tudod, mi a legszebb dolog egy hamburgerben?"

"Nem."

"Hogy legálisan fogdoshatod, a papírjába ragaszthatod a rágód, s  eheted malackodva,  aztán felszedegetheted az öledbe, a koszos asztalra vagy a földre hullott káposztadarabokat, és senki nem von kérdőre, ha mégis megeszed őket, legfeljebb a verebek, akiknek nem hagytál maradékot." 

"Freak."-szisszentem fel és visszagyömöszöltem a palackjába.