Figyelem az időt, ahogy lassan kicsusszan, szétfolyik, elgurul a kezeim közül. A meg nem élt pillanatok, mint szürke, őszi délelőttök bújdosnak emlékezetem labirintusában.
Mi tesz teljessé egyetlen másodpercet az erdő zöld-arany őszi csendjében, mikor mindenkit lehagyva, magányosan állsz ott, szíved még dübörög a felfokozott tempótól, izmaid finom rángása jelzi az esti izomlázat, felszisszensz a tüdődbe surranó hideg levegőtől, lábad csupa sár és te ott állsz az Isten tenyerén?
