szusszanat

Idomtalan, kockaforma templom a betondzsungelben. Esteledik. Misére harangoznak. Csukott ajtóval várnak, bizonyára a hideg miatt. A lépcsőn hajléktalan, megijedek, hogy kéregetni fog és erőszakos lesz, de csak barátságosan köszönt. Belépünk.
Hatalmas hodály, rideg, nagy tér. Mindenütt karácsonyfák. Minek is? 
A falakon szocreál freskók tarka kavalkádja. Erőtől duzzadó karok, lábak mindenütt. Baloldalt az egyik barna mellényes munkás akár az ifjú József Attila.
Krisztus jóképűen emelkedik a mennybe, izmos angyalok serege kíséri. Mindennek rosszul sikerült propagandaíze van.
Üdvözlégy, Mária... zúg a kötött sapkás nénik kórusa. Szinte csak idős nénik ülnek a padokban. Otthonosan fészkelődnek, még inkább érzem, milyen idegenek vagyunk mi itt.
A pap köpcös alakja begördül. Csengetés, feszült áhítat. Kenetteljes szavakat várok és üres frázisokat.
Aztán belépnek ők. Talán hatan lehetnek, ministráns gyerekek. Kislányok, kisfiúk vegyest.
Hatásvadász - mormolom magamban. Begubózom, nem érdekel, mit mond a pap, nem érdekel, milyen meglepően szépen cseng a nénik hangja a hátsó padokból.
És akkor rámnéz ő. Nem lehet több tíz-tizenkét évesnél. Szőke feje kissé félrebillen, állát komolyan előreszegezi és elmosolyodik. Tudom, hogy engem néz. Figyel. Kicsi Krisztus. Szép vagyok a tekintetében. És akkor legördül az első könnycsepp.