Az ébrenlét üres óráit lökdösöm tovább,
A képernyőn vadul gurulnak szét a percek,
S a sok feszítő, maró tennivalót
Leszedálja a vattacukor.
Párna süpped tarkómba,
Szemem alá kormos félholdat rajzol a szétkent festék.
Megzabolázom magam:
Csak a műbánaton érdemes sírni ma,
S gyorsan keresek valami újat, ha túl nagy lenne a csend.
Ma nem tudok mozdulni sem,
A vérem egyre sűrűbb, lassan szilárd lesz,
De néha utat tör, olyankor meg ölni szeretnék.
Mindegy, mit, legyen ember vagy állat,
Ölni kell, mert ölelni elfelejtettem.
A párkák vigyorognak, szövik a selyemzsinórt,
Amit annyiszor a nyakamra csavart már a bánat.
Lassan készül. Ha meglesz, megyek utánad.
A.Y. 2011. 03. 18.
