el kéne menni...
valami nagy, virágos rétre, ahol zúgnak a fák a szélben és madarak csicseregnek és fű-, föld- meg virágillat mindenütt és nem négykézláb, megalázva és megrágva, óvatosan kúsznak felém a gondolatok, hanem egy baráti "szia" után egyszerűen az ölembe huppannak...
el kéne menni...
valami nagy és lüktető városba, megfürdeni a reggeli szmogon áttörő első napsugarakban, hallgatni, ahogy beindul az élet, zakatolni egy villamoson, keresni, rohanni, meg nem állni, félni kicsit és együtt lüktetni millió idegen testtel, undorodni és élvezni, kitágult pupillákkal...
el kéne menni...
és haza kéne jönni önmagamba, a csendbe, a böjtbe, vígasztalgatni, sebeket kötözgetni, csípős fertőtlenítőszerekkel maratni a horzsolásokat, kimarni mindent, ami nem oda való, mosolyogni és másról beszélni, táncolni és énekelni minden kis sejttel, nevetésbe ringatni minden kétséget és félelmet...
el kéne menni...
és el kéne játszani, hogy én nem én vagyok, hogy nem hiányzik semmi és minden, ami eltört, megragasztható...
el kéne menni
2008.02.17. 16:18 :: Aeemit
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hermelinesholgy.blog.hu/api/trackback/id/tr72342880
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
